Filmezős napok

Manapság mindennek van már ünnepe, nemzeti világnapja vagy megemlékezése. Ám mégis az októbert a halloweeni bulik előtt egy más jellegű ünnep tartja lázban. Mostanság már nem hirdetik, igazság szerint nincs is rá szükség, mert a filmrajongók, a filmszínház iránt kiváltképp érdeklődők így is könnyen felfigyelnek rá. Többek között én is.

A Moziünnep immár több éves múltra tekint vissza, s az egy esztendős nápolyi tanulmányimat leszámítva mindegyiken részt is vettem. Volt év, hogy nem sok értelmes film közül lehetett választani, s talán az idei volt az első, hogy több premiert is előrehoztak a négy napra, például a Bohém rapszódiát is, ami a legendás Queen zenekart mutatja be. Magyar filmekből közül az X – A rendszerből törölve és a Nyitva is megtekinthető volt.

A gyermekkel moziba indulók több animációs film közül tudtak válogatni, mi a Pelyhes – Kalandra fel! mellett döntöttünk, bár az alcímfordítás, -átírás most is érthetetlen volt számomra. Az eredeti: You never fly alone valamiféle szülői intés lenne, tehát: „Sose repülj egyedül!”. Szórakoztató mese volt, néhol szomorú, de többnyire vidám és tanító célzatú betétekkel, egy télre magára maradt fiókáról. Az olasz akcentust és modort, leginkább a Keresztapa filmek maffiózóira gondolva, mint könnyed nevettető funkció már nemcsak Hollywood, hanem az európai filmipar is kezdi becsempészi a különböző stílusú alkotásaiba. Szerencsére; hiszen itt is mulattató figura volt az e stílusra igencsak hajazó Egérke. Pelyhes várakozása kettős, egyszerre várja az évszakot, ami magával hozza az évszak nevét viselő leendő párját is, Primaverát (az olasz szó tavaszt jelent).

Akciófilmekből sem volt hiány, ezek közül a 22 mérföld és A bűnös lett nálam a befutó a jegyvásárlásban. Az előbbi hozta a szokásost, Mark Wahlberg jól alakította a jó pszichopata karakterét (amennyiben van ilyen), érdekes és mozgalmas film volt, bár elég hamar sejtettem, hogy valami sántít a történetben, de erről többet nem is írnék, nézzétek meg. A bűnös teljesen más volt, minden korábbi filmélményemnél. Egy helyszínen játszódó (ott néhány jelentéktelen mellékszereplőt leszámítva) egyszereplős film. S mégis bravúros! Az alapsztori az, hogy egy diszpécserirodában dolgozó embert hív fel egy nő, hogy elrabolták. Erről szól az egész, ez a szál bontakozik ki, ezt spékelik meg a diszpécserszolgálatot teljesítő rendőr baklövésének, bírósági tárgyalásának momentumai, valamint tettének megértése, saját tragédiája. Végig szinte egyetlen embert látunk a vásznon. A többiek csak a telefonon keresztül hangjukkal, hanglejtésükkel és külső helyszínábrázolással vannak jelen. Az ember képzeletére van bízva minden egyéb. Briliáns megoldás ez és egyedi. A trailer alapján mozgalmas filmre számítottam, ám mégsem mondhatom, hogy unatkoztam. Érdemes megnézni!

Győriként 4DX-es filmet is választhattam – idén először féláron! Az első ember tűnt a legérdekesebbnek, s hozta is a tőle elvártat. Sőt, emberileg közelebb hozta az asztronauta szakmát, s mégis távolabbra: ezt a filmet látva csekélyebb mértékben számít ezentúl álomszakmának. A színészek jól hozták a szerepeket, mondhatnám kiválóan, Ryan Gosling is felnőtt a feladathoz, kellően volt drámai, amikor kellett.

Ennyi embert én még sosem láttam korábban a moziban. Vasárnap délután 6 órás előadásra mentünk (ezzel záródott nálam az idei „ünnep”), de a lépcsőn álltak a popcornra várakozó emberek, s még a termekig való eljutásért is meg kellett küzdeni. Alapjáraton is gyakran járok moziba, de be kell vallanom, ilyenkor azért én is több filmre váltok jegyet. Így lesz komplex ez az ünnep, hiszen karácsonykor is több ajándékot adunk és kapunk, mint máskor. Nemcsak azokat az embereket célozza meg ez a négy nap, akik amúgy nem járnak moziba, hanem azokat is, akik többet is néznének, főleg, mikor beköszönt a búskomor ősz.